"Finita Bude anno Domini MCCCCLXXIII in vigilia penthecostes: per Andrea Hess"
(Befejeződött Budán az Úr 1473. esztendejében pünkösd előestéjén Hess András által.)
Ezzel a mondattal kezdődik a magyarországi nyomdászat története. A kétsoros szöveg az első Magyarországon nyomtatott mű kolofonja, mely napra pontosan (1473. június 5.) adja meg a Chronica Hungarorum nyomtatásának idejét (pontosabban a nyomtatás befejezésének időpontját) és megörökíti a nyomdász nevét.

A kis folio formátumú, 133 nyomtatott lapot tartalmazó műből tíz példány maradt fenn az utókor számára. Maga a krónika – mely Budai Krónika néven ismert – Magyarország történetét tárgyalja, eredetije több kódexből ismeretes. Ennél lényegesen fontosabb dokumentum a mű ajánlása, mely kétségkívül Hess András, a nyomdász írása. Ennek szövegéből következtethető, hogy valóban ez a mű az első magyar földön készült nyomtatvány, valamint ez ad kiinduló támpontot Hess András budai működésének okaira és körülményeire. Az általánosan elfogadott álláspont szerint Karai (Kárai) László budai prépost lehetett az a személy, akire az ajánlás utal („ad Ladislaum prepositum ecclesie Buden"). A kor történetének ismeretében valószínűsíthető, hogy Vitéz János esztergomi érsek volt az, aki megbízta Karait egy budai nyomda felállításának előkészítésével.

Hess András nyomdájában a Chronica mellett csak egy kiadvány készült (pontosabban egy-két művet tartalmazó kolligátum). Ez BasiliusMagnus: De legendis poetis, és Xenophon: Apologia Sokratis (Szokratész védőbeszéde) című munkáját tartalmazza. A 20 levél terjedelmű, negyedrét méretű könyv ugyanazzal a betűkészlettel készült, mint a Chronica, kolofonja pedig csak ennyi: Bude A. H.

Az első magyarországi nyomda rövid élete a kor egymást gyorsan követő eseményeivel magyarázható, amennyiben elfogadjuk azt, hogy a nyomda megrendelője és a munka finanszírozója Vitéz János volt. Az általa szervezett Mátyás elleni összeesküvés sikertelensége – mely után ugyan rövid időre kibékült a királlyal – majd 1472-es újbóli fogságba vetésével és augusztusi halálával a nyomda megrendelő és mecénás nélkül maradt.
Hess András életéről nagyon keveset tudunk és azt a keveset is jórészt csak következtetésekből. Betűinek típusa leginkább a római Lauer-féle műhely betűire hasonlít, ezért feltételezhető, hogy a mesterséget ott tanulta. A budai nyomda bezárása után neve és betűi sehol sem bukkannak fel újra egyetlen európai nyomdában sem.
Évszázadokon keresztül úgy tudta a magyar művelődéstörténet, hogy Hess András budai műhelyén kívül nem volt másik magyar ősnyomda. Az utóbbi évtizedek kutatásai alapján azonban bizonyítottnak tekinthető még egy nyomda létezése, amelynek azonban sem nyomdászát, sem székhelyét nem ismerjük. Valószínűleg Budán működött 1477. és 1480. között és a szakirodalom a Confessionale nyomdája néven ismeri. Betűinek azonossága alapján három termékét sikerült meghatározni: a nevét adó Confessionale-t, Laudivius Vita beati Hieronymi című munkáját és egy egyleveles búcsúcédulát. E két ősnyomda megszűnte után ötven esztendőn keresztül nem működött nyomda Magyarországon. A magyar könyvkiadás azonban nem szűnt meg, de termékei külföldi műhelyekben készültek. Ezek közül kiemelkedik a rendkívül sikeres kiadásnak nevezhető – több tucat példány maradt fenn a mai napig - Thuróczy-krónika, amelynek első, Brünnben 1488-ban nyomtatott kiadását még ugyanazon évben követte az augsburgi Ratdolt nyomdában készített második kiadás.

A magyarországi nyomdászat csak a XVI. század közepe táján indult újra, már az ország három részre szakadása után. A 29 ismert nyomdahely vagy az erdélyi fejedelemség vagy a királyi Magyarország területre esett, a török által megszállt országrészeken nem lehetett nyomda.

Az első Magyarországon, magyar nyelven megjelent könyv Nádasdy Tamás országbíró által sárvár-újszigeti nyomdájában készült, melynek alapítója Sylvester János volt (első magyar nyomdásza pedig Abádi Benedek). A mű – a Sylvester által készített Újtestamentum-fordítás – 1541-ben jelent meg és az első teljes újszövetségi Szentírásnak tekinthető. (Addig csak magyar nyelvre fordított részletek kerültek kinyomtatásra külföldi nyomdákban, mint Szent Pál leveleinek Komjáti Benedek általi fordítása vagy Pesti Gábor evangéliumfordításai.) Ezt megelőzően, a bibliafordítás közben írta Sylvester a Grammatica című latin nyelvű művet, mely a két nyelv összehasonlításával az első kísérlet a magyar nyelv szabályainak rendszerbe foglalására. Sylvestertől származik az a felismerés, hogy a magyar nyelv is alkalmas antik időmértékes vers írására.

A század folyamán a 29 magyarországi nyomdahelyen 18 műhely dolgozott. (A vándornyomdász kifejezéssel illetjük azokat a mestereket, akik több helyen megfordultak, műhelyüket hosszabb-rövidebb ideig működtették egy-egy városban vagy főúri birtokközpontban, mint Huszár Gál, Hoffhalter Rafael és Rudolf, Joannes Manlius és mások.)

Az erdélyi szászok 1529-ben Szebenben alapítottak nyomdát, amely azonban – bár a század végéig működött kisebb-nagyobb megszakításokkal – mindvégig szerény műhely maradt.

A szászok másik jelentős városa Brassó volt, ahol Joannes Honterus – ekkor már mint külföldön tanult jeles fametsző, térképész, lelkész és tanár – alapított nyomdát, melynek első kiadványai 1539-ből valók. Honterus személye, tevékenysége tökéletes példa arra, hogy a kor nyomdászai nem elsősorban mesteremberek voltak, hanem alkotó szellemű, egyetemet végzett tudósok, akik a nyomdát a tudás terjesztésének érdekében használták, a legjobb szerzők művei tették sokak számára hozzáférhetővé. Különösen a protestáns nyomdák – és ezekből volt jelentősebb számú – termékei szolgálták leginkább a humanista oktatás céljait. A brassói műhely – Honterus 1549. évi halálát követően is, amikor a nyomdát Wagner vezette tovább – jelentős tevékenységet fejtett ki mind aze rdélyi szászság, mind a lutheránus egyház szempontjából. A nyomda hanyatlása 1583-ban kezdődött, amikor betűinek nagyobb részét Szebenbe szállították.

Forrrás: http://www.famakonyv.hu/m_XV-XVI.html